A lehető legjobbat választottam!

Nem tudok mást írni, mert ez az igazság ! Néhány szóval úgy tudnám leírni, hogy a lehető legjobbat választottam nyílászárók/ajtó/árnyékolók terén, mikor az Actual mellett tettem le a voksomat, de szeretném kifejteni, miért gondolom így. Akik követik a modern építészeti irányelveket, azoknak nem újdonság, hogy manapság a passzív, nullás energiaszintű házak kerültek előtérbe és itt jönnek képbe a nyílászárók, amik nélkül ez az irányelv nem tud megvalósulni. Én élvonalbeli, dinamikusan fejlődő céget kerestem, ahol a minőség és az innováció kulcsfontosságú, mert nem 2 évig akarom a nyílászárókat használni. Ami meglepett, az az extra ügyfélorientált hozzáállás: számtalan alkalommal váltottunk email-t, naponta többször is, mindenben segítő kezet kaptam, mindenről tájékoztattak, mindennek elmondták az előnyét vagy akár hátrányát. Ha valami eszembe jutott este 6kor, telefonáltam, felvették és segítettek. Ha valamiben változtatni akartam, változtattak, ha ezt 20x kértem, 20x csinálták egyetlen rossz szó nélkül. Azt hiszem ez az a fajta kommunikáció, segítőkészség, ami miatt hiánytalan lett minden és maximálisan minden úgy lett legyártva, ahogyan azt szerettem volna.

Más cégeknél ez nem így van, ezért kell kiemelnem ezt, mert ez az extra, ami miatt az élvonalbeli márkák közül az Actual kitűnik és ezáltal tud többet nyújtani konkurens gyártókkal szemben. Minden ablak, ajtó, árnyékoló pontosan ütemterv szerint lett kész, az Actual beépítőcsapata pontosan érkezett a helyszínre, mindent időre és tökéletesen készítettek el. Semmiben sem tértek el, minden a megbeszéltek szerint zajlott.

Én teljesen elégedett vagyok, az építkezés során ez volt az az élmény, amit mindenképp ki tudok emelni, egy jó döntés, olyan amit nem bántam meg és ez nekem sokat számít. Fizetésekkel sem volt soha gond, hihetetlen rugalmasan kezelték, mindent megtettek, hogy a lehető legkényelmesebb legyen számomra minden kifizetés.

Az árak, láttam, hogy sokan leírták, hogy lehetnének kedvezőbbek is. Ezzel azért nem értek egyet, mert itt élvonalbeli gyártókról van szó és hasonlóak az árszabások, az árnak tükröznie kell azt, amit az adott gyártó képvisel. Viszont ha azt nézzük meg, hogy az Actual mennyi mindennel többet tesz meg az elégedett vásárlókért, mennyivel nyújt többet, úgy azt kell mondjam, hogy az élvonalban az Actual a legkedvezőbb árfekvésű cég.

Toldi Henrik

 

Teszik a dolgukat

Igaz a mondás: a puding próbája az, hogy megeszik. Megettem és jó volt. A családi házam valamennyi külső nyílászárója ACTUAL, redőnyökkel, rovarhálókkal kompletten. 15 éve hibátlanul működik minden. Sőt, a legkisebb elszíneződés sem tapasztalható a nyílászárókon a napsütötte helyeken sem. Egyszóval maximálisan elégedett vagyok. Teszik a dolgukat pontosan, megbízhatóan. Köszönet érte.

Kiricsi István

 

Látszik a minőség

Az actual nyílászáróink nem hivalkodóak, de mindenki számára egyértelműen látszik a minőség. Már a házon dolgozó szakemberek is 100%-ra értékelték. Külön értékeljük, hogy minden úgy történt, ahogyan a kapcsolattartó képviselővel megállapodtunk.

dr. S.I.

 

Köszönet a tanácsokért!

Szeretném megköszönni a sok hasznos és valóban hozzáértő tanácsot, amit Öntől és kollégájától kaptam. Az ablak vásárlás során ezen tanácsokat vettem figyelembe és így sikerült az egyáltalán nem olcsó beruházást sikeresen megvalósítanom: Faablakból valóban csak jót szabad venni.
Munkájukhoz további sok sikert, illetve sok – hozzám hasonlóan elégedett – vásárlót kívánok!

Zsilinszky Marianna

 

Családi hagyomány

Hosszú keresgélés után fedeztem fel az Actual-t. Korábban a szüleim lakásában és nálam is az Actual ablakait építettük be, tehát igazán mondhatom, hogy van tapasztalatom. Nagyon szeretjük ezeket a nyílászárókat, kiválóan működnek! Minden leendő vásárlónak szívből ajánlom az Önök cégét, termékeit, és munkatársait.

Asztalos Lívia

 

10 éves tapasztalat

Visszatérő ügyfele vagyok az Actual-nak: először 10 éve vásároltam Actual nyílászárókat. Miután teljes megelégedésemre használhattam azokat, így amikor ismét nyílászáróra volt szükségem nem is kerestem mást, az Actual-hoz mentem. Köszönöm, Actual!

Zsigmond Csaba

 

Íves műanyag ablak a Duna parton

Herzlichen Dank für Ihre Arbeit.
Es haben mich bereits zwei Personen in Budapest gefragt, welche Firma die Arbeit so sauber und termingerecht gemacht haben.
Ich habe denen natürlich gerne Ihre Adresse weiter gegeben.

Köszönet a munkájukért.
Már ketten is kérdezték Budapesten, hogy melyik cég végezte a munkát ilyen tisztán és határidőre.
Természetesen szívesen adtam nekik tovább az Önök elérhetőségét.

Karl Viridén
http://www.viriden-partner.ch

 

Isaszegi passzívház

„Az Actual Matrix Hybrid ablakai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy házunk elérje a passzív ház szintet energiafelhasználásban. A beépítést és az ablakok minőségét dicséri az is, hogy a ház légtömörsége 0,17-es értéket ért el. Az Actual cég szakembereinek a segítőkészsége és kedvessége felüdítő és lelkesítő volt az építkezés stresszel és bizonytalanságokkal terhelt folyamatában.”

Beszámoló az isaszegi passzívházról, ITT!

Példamutató klímakutató 1. oldal

1. oldal

dr. Feiler József